2013. 01. 20. – Hetvened vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2013. 01. 20.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
1 Kor 3,6
Alapige: 

6Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. 7Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

Prédikáció: 

Nem olyan rég volt egy beszélgetésem valakivel. Az illető arról vallott nekem, hogy nem tud hinni. Kérdeztem tőle: – Egy körömpiszoknyit sem? – Mire azt mondta, hogy de, talán egy körömpiszoknyit igen. – Majd azt kérdezte: – De az úgyse elég, vagy igen? – Mire azt kérdeztem: – Nagyobb-e egy mustármag a körömpiszoknál? – Nem nagyobb, akkor elég…
Jézus azt mondta -Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek:Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen nektek.” Máté 17:20.
Persze van egy lényeges különbség a körömpiszok és a mustármag között: a mustármag képes a növekedésre: arra, hogy ideális kondíciók között megváltozzon, átalakuljon.
Jézus tulajdonképpen ezt a gondolatot szánta saját krédójának arról, hogy mit gondol a hitről: számos más kép is kínálkozott a hit példázataként: Sok, mások által imádott militarista képek: hogy a hit nem más, mint egyfajta fegyver. Például: Pajzs, Pál apostol szerint a hit pajzs.
Az operettszínházban Galambos Attila szövegezésében ezt énekelte a Rómeó és Júlia Lőrincz barátja: „Én úgy irigylem mind, kinek hite erős vár! De gyarló lény vagyok, kit elborít az ár, s hitért kiált!”
Jézus nem fegyverként beszél a hitről – még csak nem is védekező eszközként. A hit egy adott pillanatban talán nem is véd meg, nem is szolgál menedékként: hiszen egy mustármagot nem tudunk pajzsként magunk elé tartani, hogy megvédjen minket: nem menekülhetünk belé, mint egy erős várba: de viszont van egy lenyűgöző tulajdonsága: a növekedésre, az átalakulásra való képessége.
Az sem elhanyagolható, hogy a mag hosszú éveket is képes várni arra, hogy elkezdjen csírázni. És amikor eljön a pillanat arra, hogy átalakulásba kezdjen, akkor robbanásszerűen elindul benne egy átalakulás.
Kellett, hogy ismerje Pál apostol Jézusnak a hit magjáról szóló prédikációit, tartalmában ismernie kellett, még ha nem is hallotta őt soha személyesen erről beszélni, hogy megfogalmazza ezt:
Én ültettem, Apollós öntözött, de a növekedést az Isten adja: Ugyanígy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, csak Isten, aki a növekedést adja.
Kell valaki, aki helyzetbe hozza azt a kevés, kis gombostűfejnyi hitet. Ezt a pillanatot nevezhetjük ültetésnek. Aztán kell valaki, aki ezt a magot folyamatosan növekedéshez szükséges kondícióban tartja ; ez pedig ültetésnek.
De ezek a segédműveletek végsős soron eltörpülnek ahhoz képest, amit a Teremtő produkál azzal, hogy a magba elhelyezte a növekedés képességét, az új élet kezdetének, szárba szökésének képességét.
Nem különösebben szeretem a telet: nemcsak a hideg miatt, hanem azért is, mert ilyenkor a növények nem növekszenek. Mintha minden halott lenne – persze ez csak a látszat.
De a tél megtaníthat minket valamire, arra, hogy a lélek számára is lehet tél, de a telet mindig felváltja a tavasz.
A télnek vége szakad egyszer csak. Éppígy a lélek számára is eljön a pillanat, amikor a benne szunnyadó mag – legyen bármilyen parányi, egyszer csak átalakulásba kezd.
Ez a folyamat annyira erős, hogy a több hónapot űrállomáson töltő asztronauták számára is javasolták, hogy ott az űrben gondozzanak egy-egy növényt, mert ez segít nekik abban, hogy megőrizzék lelki egészségüket.
Mert a nővényektől egy fontos dolgot lehet látni, megtanulni – mindig növekszenek. Ha nem növekszenek, akkor meghalnak. A stagnálás az élet végét jelzi. Aki él, az nő, és át
A változás a növekedés maga az élet. De növekedés nem jár változás nélkül. És így jutunk az egyik legfontosabb tanulsághoz Pál szavainak felfejtése közben: A növekedés változás nélkül a puszta mennyiség halmozását jelenti.
Ez a pénzzel és az ahhoz kapcsolódó közgazdaságtannal a baj: növekedést akar változás nélkül: ugye maradjon minden a régiben, a világgazdaság jelenlegi fontos szereplőinek státusza ne változzon, de ugyanakkor növekedés is legyen.
Egy ökológus nyilatkozta a rádióban még válság kirobbanása utáni hónapokban: Aki egy véges rendszerben hisz a végtelen növekedésben, az vagy elmebeteg, vagy közgazdász. /”Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5 % kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében – az akkor érvényes aranyár mellett – 134 darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna.”/
A pénz éppen az a tényező az életünkben, mely csupán a mennyiségében érték. A növekedés itt csupán mennyiségi gyarapodás: de Hegel óta tudjuk, hogy a mennyiség át kell, hogy váltson minőségi változásba.
Igen érdekes módon erről beszélt Jézus, mégpedig a szőlőmunkások példázatában:
Az igazán izgalmas pillanat az a példázatban, amikor a bér kifizetésére kerül sor.
Jézus a felolvasott példázatában segédmunkásokat, napszámosokat szerepeltet. Valaha talán volt saját földjük, de tönkrementek. Vagy sokadik fiúként nem jutott nekik semmi az örökségből.
A gazdának fontos, hogy időben leszüretelje a termést. Kiment a piactérre már korán, napkeltekor, aztán reggel 8-9 óra körül. Aztán még délután 4-5 óra körül is, ami azt bizonyítja, hogy a munka rendkívül sürgős volt. És végül, a szüret befejeztével jön a bérkifizetés: A 4-5 óra tájban felvettekkel, akik megkapják a teljes napibért, a sokkal több órát dolgozók már előre dörzsölték a kezüket, hogy akkor ők biztosan többet kapnak. De nem, mindenki ugyanazt a fizetést kapja. A vélt sértettek még a gazda lakására is elmennek, szitkozódva, és kiabálva, hogy hangot adjanak felháborodásuknak. A szövegből úgy tűnik, mintha a gazda előszólítaná a fő hangoskodót. Megszólítása jóságos, de szemrehányást is tartalmaz. Kérdése valahogy így fordítható szabadon: „Te azért vagy irigy, mert én jó vagyok? Haragszol rám, mert én együtt érzek a munkanélküliekkel, és családjaikkal?
A mennyiségi többlet át kell, hogy csapjon minőségbe – ebben a példázatban éppen ez történik: a néhány órát dolgozó napszámosok túl vannak fizetve: A gazda összességében több pénzt fizet ki, mint az elvárható lenne. De ez a túlfizetés nem értelem nélküli: sajátos, új, más minőségű felismerésre vezet el: újfajta szolidaritás létrehozására tett kísérletként is felfogható. Változás történik, más értékek mentén, megváltozott minőség feltűnésével jár együtt. És mindez a pénzzel végrehajtott tranzakciókon keresztül tör a felszínre. Ebben a történetben változás és növekedés elválaszthatatlan, itt Jézus paradigmát kínál arra, hogy miként kell együtt járnia növekedésnek, konkrétan pénzbeli növekedésnek is – a változással, a minőség egy új színtjének a megjelenésével.
Jézus gazdája jó, miként Isten is jó. Ez a jóság a változás és növekedés dialektus egységében ragadható meg.
„Vedd ami a tiéd, és menj!” Ez nekünk is szól. Az esélyt megkaptuk. Isten jó, de ez a jóság a változás és a növekedés egységében válik megtapasztalhatóvá, és mi ennek a felismerésnek a tükrében hasonlóként cselekedhetünk, mint Pál és Apollós: helyzetbe hozzuk a növekedés és változás potencialitását és gondoskodunk, hogy folyamatosan olyan körülmények legyenek, melyek lehetővé teszik a növekedést és átalakulást, vagyis ültessünk és öntözzünk abban a hitben, hogy a növekedést Isten adja. Ámen

oldal tetejére