2013. 01. 01. – Újév ünnepe (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2013. 01. 01.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:
Jn 14,13-15

Alapige:

És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. 14Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. 15Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

Prédikáció:

Ahogy lesz, úgy lesz – Hollós Ilona előadásában mindannyian ismerjük a dalt, mely oly népszerű volt egykor. Minap hallottam a rádióban az eredetit, és nem pont ugyanaz a szövege. Van egy apró nüansznyi különbség aközött, hogy ahogy lesz, úgy lesz és aközött, hogy „ahogy lesz, úgy legyen”. A magyar szöveg kicsit fatalistább. Nem arról szól, hogy igent mond a jövőre, hanem azt a hangsúlyt lehet kiérezni, belőle, hogy ami jön, azon úgysem lehet változtatni.

Az időhöz való viszonyunk a kérdés – mint oly sokszor. De mikor kell ezzel leginkább szembenéznünk, mint ilyenkor.

Philipp Zimbardo írja az időparadoxonban, hogy vannak egy bizonyos fajta tanult tehetetlenségtől sújtott emberek. Akik számára a lemondás és a cinizmus a remény és az optimizmus fölé kerekedik. A fatalistákat kevésbé foglalkoztatják a majdani következmények, gyengébb az önuralmuk, kicsi az önbecsülésük.

Sok ember úgy hiszi, hogy van egy előre magírt forgatókönyve az életüknek. A vallásos emberek – és itt most nem magunkra gondolok, sokszor összekeverik a hitet a fatalizmussal. Hadd mondjak erre egy példát. Sokszor megtörtént már az elmúlt években, hogy a Mekkai Zarándoklat során százakat tapostak agyon az emberek, amikor pánik tört ki. A zarándokok többsége úgy gondolta, hogy azoknak az embereknek azon a napon meg kellett halnia. Nem okolták a hatóságokat, és nem gondolták, hogy a sokadszor bekövetkezett katasztrófa után elővigyázatossági intézkedéseket kéne tenni. Hogy a szűk átjárókban a biztonsági emberek – kellő felkészültséggel elháríthatták volna a balesetet.

Az iszlám vallás bizonyos értelemben ott tart, mint ahol a kereszténység tartott 400 éve.

1634-ben az észak-német partoknál egyetlen éjszaka alatt víz alá került egy falu, 6000 ember halálát okozva. Az akkori egyház emberek és történetírók úgy kommentálták az eseményt, hogy Isten büntetése volt ez a falu lakói által elkövetett bűnök miatt. A helyi evangélikus lelkész is egyetértett ezzel, de a katasztrófa mérete mégis annyira megrázta, hogy azért túlzónak tartotta ezt a büntetést, és azt írta: „A bűnök fellege biztosan elhomályosította Isten szemét”.

De az áradás okának megértéséhez a kor igazán progresszíven gondolkodó figurája, René Descartes szolgáltatta a megfelelő magyarázatot: Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy talán az időjárás rendszeres megfigyelése, a megerősített gátak, a vízszint hosszú-távú mérése adják meg a megfelelő választ a katasztrófára.

2013 legkritikusabb néhány hete országunk számára a nyári árvíz volt. 400 évvel korábban városokat sodort volna el, és sok ezer ember halálát okozta volna, hiszen semmilyen árvízi védekezés még nem létezett. Isten csapásának tartottuk volna, és talán ugyanazt mondtuk volna, mint Lobedanz lelkész 1634-ben, hogy a bűnök fellege talán elhomályosította Isten látását.

Gondoljunk csak bele, úgy gondolkodni a nyári árvíz esetében, hogy „ahogy lesz, úgy lesz”, milyen katasztrofális következményekkel járt volna.

Az egyik legstabilabb alapja annak, hogy fatalizmusnak nincs helye a keresztény gondolkodásban, az éppen ez a felolvasott ige: Imádságunk lehet kérő imádság. Sőt, az imádság itt úgy kerül elénk, mint a valóság, és a jövő alakításának eszköze.

Ha Jézus nevében, azaz, ha az ő szellemében kérünk, azt megadja. És hasonlóan, amit ő kér, azt mi is megtesszük. Egyfajta reciprocitás van itt. Mi kérünk tőle, és ő is kér tőlünk. „14Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. 15Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Mint egy igazi személyes kapcsolatban. Mindkét fél ad is és kap is. Mi azt adjuk, hogy Isten törvényei szerint – a szeretet törvénye szerint igyekszünk élni – Ő pedig ehhez megadja a jövő alakításának  adományát. Az ima itt a kezdeményező lépés. Az akarat mozdulata – eltávolítani az útból azt, ami gátol, vagy felemelni azt, ami érdemes a fejlődésre, a növekedésre.

A Jézus nevében mondott ima azt jelenti, hogy a tanítvány olyat kér Jézustól, mely bizonyosan Istennek tetsző.

Amikor a tanítványok imája meghallgatásra talál, és erőt kapnak feladatukhoz, akkor jelen van bennük Jézus, aki általuk és bennük cselekszik. Jézusban pedig jelen van az Atya, aki a tanítványokban, és az általuk működő Jézusban megdicsőül.

Az evangélista azt mondja, hogy a tanítványok által a jövőben elvégzett tettek az imameghallgatás következményei lesznek. Sőt, azt is mondja, hogy tulajdonképpen Ő fog cselekedni általuk.

Ez egészen meglepő mondat.

A mondat maga az innováció.

A jövő formálódik, és kibontakozik előttünk, és mindebben Jézus cselekvését kell látnunk.

Jézus ezzel azt mondja, hogy például az egyik tanítványa, a középkorban élt Gerbertus, Magdeburg püspöke 996-ban feltalálta az órát, akkor ebben a tettében maga Jézus cselekedett.

Ezzel gyökeresen megváltoztatta a világot.

A világ formálódik, és ma olyan gyorsan változik, amit egyenlőre nehéz felfognunk.

Ami a holdra vitte az embert, az a számítógép milliószor gyengébb teljesítményű volt, mint azok a telefonok, melyek a ma a zsebekben lapulnak. Ráadásul megfizethetetlenül drága volt. Elképesztő lehetőségek birtokában vagyunk.

A google-nek van olyan autója, melynek robotpilótája van, és már túl van az egymillió kilométeren, balesetmentesen.

100000 mobil-applikáció programozó van Nairobiban. 5 éve létezik mobilapplikáció-piac. ét hét 200 millió gyerek nem tud írni-olvasni.

Végeztek egy kísérletet, hogy tudnak írástudatlan gyerekek – tanár nélkül megtanulni írni – olvasni. Kiválasztottak Etiópiában két falut, ahol semmilyen infrastruktúra nem volt. Letettek ott 100 – 100 táblagépet, melyeken írás és olvasás oktató program volt. Néhány héten belül olvastak és írtak vele, 5 hónap múlva pedig már képesek voltak programozni is ezeket a gépeket.

Többet fog változni a világ az elkövetkező néhány év alatt, mint előtte több évszázad alatt.

Jürgen Moltmann fogalmazta meg azt a képet, hogy a keresztény ember arcal a jöv felé tekint és halad, ellentétben más világnézetet élő emberektől, akik az időben való haladási iránynak háttal haladnak előre.

A jövőre való nyitottság az innováció és a lehetőségek felismerése: ezek a tulajdonságok lesznek a hitünk legnagyobb próbatételei az elkövetkezőkben.

A kérdés az, hogy akarunk-e Jézussal menni előre: mert Ő nem fog megtorpanni – ő oda akar menni, azokkal akar lenni, ahol és akik a megoldáson törik a fejüket. És azoknak a tetteiben akar megdicsőülni, akik megoldást a korunk égető kérdéseire lázasan keresik, és akik a jövőért áldozatokra is képesek. Ámen