2014. 01. 19. – Vízkereszt utáni 2. vasárnap (Balázs Viktória)

Dátum: 
2014. 01. 19.
Igehirdető neve: 
Balázs Viktória
Ige helye: 
1Tim2, 3-7
Alapige: 

Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében. Azért rendeltettem hírnökül és apostolul – igazat mondok, nem hazudok -, hogy a hitre és az igazságra tanítsam a népeket.

Prédikáció: 

Szeretett Testvérek!

Tavaly is feltettem egy kérdést a Vízkereszt ünnepe utáni vasárnapok egyikén, és idén is szeretném megkérdezni a Testvérektől, tudjuk-e, mi a 2014-es év igéje, ami az Útmutatónk könyvjelzőjén is olvasható?
Adok egy kis segítséget, a 73. zsoltárból való ez a rövidke mondat.
Így hangzik: „De nekem olyan jó Isten közelsége!”

Testvérek, igaz-e ez a mondat ránk? Igaz-e, hogy Isten közelében éljük az életünket? És igaz-e, hogy ott jó nekünk, hogy ott jól és a helyünkön érezzük magunkat?
Eszembe jut egy írás. A címe: Levél Istentől. Így hangzik:
Néztelek ma reggel, ahogy felkeltél, remélve, hogy beszélgetsz majd velem, még ha csak néhány szót is, megkérdezed a véleményemet, vagy megköszönöd azokat a jó dolgokat, amik tegnap történtek az életedben. Aztán észrevettem, hogy most túlságosan elfoglal a reggeli kapkodás, és hogy mit vegyél fel ma munkába.
Megint vártam. Amikor szaladgáltál a házban és készülődtél. Tudtam, hogy lenne pár perced, hogy megállj és csak köszönj, de megint késésben voltál.
Egyszer 15 percig vártál, amíg nem kellett mást csinálnod, mint ülni egy széken. Aztán láttam, hogy talpra ugrasz. Azt hittem, velem akarsz beszélni, de csak a telefonhoz rohantál, hogy még pletykálj gyorsan egy barátoddal.
Néztelek, ahogy munkába mentél, és egész nap vártam türelmesen. Azt hiszem, a sok elfoglaltságod miatt nem értél rá, hogy bármit is elmondj nekem.
Észre vettem, hogy ebédnél körülnéztél, talán szégyelltél beszélni velem, ezért nem hajtottál fejet.
Megláttad, hogy három-négy asztallal arrébb néhány barátod beszélt kicsit hozzám, mielőtt ettek, de te mégsem. Nem baj. Még mindig maradt idő, és reméltem, hogy majd beszélsz velem. Már hazamentél, és úgy tűnt, sok dolgod van. Miután pár dolgot csináltál, bekapcsoltad a TV-t.
Nem tudom, szereted-e a TV-t vagy sem, mert nem sok minden történik ott, mégis sok időt eltöltesz előtte nap mint nap, nem gondolva közben semmire, csak nézve a villódzó fényeket.
De én türelmesen vártam akkor is, mikor megetted a vacsorád, de megint nem szóltál hozzám. Lefekvéskor azt hiszem, már túl fáradt voltál. Jó éjszakát kívántál a családodnak, beugrottál az ágyba, és pillanatok alatt álomba merültél.
Nem baj, mert talán még nem vetted észre, hogy én mindig ott vagyok veled.
Több türelmem van, mint gondolnád, és téged is arra akarlak tanítani, hogy legyél türelmes másokkal. Annyira szeretlek, hogy minden nap várok egy biccentésre vagy imára, egy gondolatra vagy akár egy hálás érzésre a szíved mélyén. Tudod, nehéz az egyoldalú kapcsolat.
De holnap majd újra felkelsz, és én várni foglak újra. Nem máshogy, mint szeretettel, remélve, hogy majd szánsz rám egy kis időt.
Barátod, Isten.

Ugye akár mi is kaphattuk volna ezt a levelet…?Ugye előfordul, hogy a mi életünkben sincs idő Istenre…? Ugye előfordul, hogy mi is túl elfoglaltak, fontosak, fáradtak, betegek, vagy határidőkkel terheltek vagyunk? Hogy annyi mindenre kell figyelnünk, hogy épp a lényeg marad ki az életünkből? Az, akitől és amiből minden egyébhez meríthetnénk az erőt, és mégis valami miatt nagyon sokszor épp rá nincs időnk.
Pedig Isten ránk is ugyan ilyen kitartóan és ugyan ilyen szeretettel vár. Teljesen mindegy, hogy eddig miért nem volt rá időnk, hogy milyen kifogásokkal bújtunk ki a Vele való kapcsolat alól. Neki egyetlen szándéka az, hogy megismertesse velünk, mit is jelent az Ő közelében élni. Az Ő szándéka az, hogy megtapasztaljuk minden értelmet meghaladó szeretetét. Hogy belőle merítsünk, vele együtt oldjuk meg a problémáinkat, hogy ő legyen életünk kiindulópontja. Az Ő szándéka az, hogy mi is szívünk legmélyéről tudjuk azt mondani, amit a zsoltáros mond: Nekem olyan jó Isten közelsége.
Mert ez Isten akarata Testvérek.

Az az Ő akarata, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson. És Isten akaratát csak úgy lehet megtudni és megismerni, ha folyamatos és egészen közeli kapcsolatot ápolunk vele. Nemcsak időszakosan. Nemcsak ádventben, vagy karácsonykor, amikor hivatalosan is az Ő eljövetelére várunk, hanem az év minden egyes napján és minden élethelyzetben. Akkor is, amikor már az ünnep mögöttünk van, és az újabb karácsonyig több, mint 300 napot kell várnunk. Mart az az Isten akarata, hogy vele éljük a mindennapjainkat.
De mi készek vagyunk-e erre? Vágyunk-e egy igazán szoros kapcsolatra az Istennel, vágyunk-e a vele való közös életre? És készek vagyunk-e elfogadni Isten akaratát?

Egy ember egy napon meredek sziklafal tetején sétált és megcsúszott. Mivel túl közel volt a peremhez lezuhant. Zuhanás közben elkapott egy kiálló faágat és azon lógott. Ahogy lenézett a mélybe látta, hogy még több száz méteren át meredeken lejt a sziklafal. Tisztában volt vele, hogy nem csünghet ott örökké és, hogy az ág sem bírja túl sokáig a súlyát, de arra sem volt lehetősége, hogy vissza tudjon mászni. Elkezdett hát segítség után kiáltozni remélve, hogy egy arra járó majd meghallja őt, és segít rajta. Órákon át hiába kiáltozott, de senki nem jött. Már ott tartott, hogy feladja, amikor meghallott egy hangot:
– Hallasz engem?
– Igen, igen, hallak. Itt vagyok!
– Látlak. Nincs semmi baj?
– Nincs, de hol vagy? És ki vagy te?
– Én az Úr vagyok, és itt vagyok veled.
– Az Úr?? Úgy érted, Isten?
– Igen. Én vagyok.
– Isten, kérlek segíts rajtam! Megígérem, hogy ha segítesz, és lejutok, többé soha nem csinálok semmi rosszat. Életem végéig áldani foglak azért, mert kiszabadítottál, és csak téged foglak szolgálni!
– Lassabban az ígéretekkel! Előbb had szedjelek le onnan, aztán majd beszélgetünk. Nos, a következőt kérem tőled, nagyon figyelj!
– Bármit megteszek Uram, csak mondd meg, mit tegyek.
– Rendben. Engedd el az ágat.
– Micsoda???
– Azt mondtam, hogy engedd el az ágat. Csak bízzál bennem. Rajta! Itt vagyok.
Hosszú csend lett, majd emberünk elkiáltotta magát:
– Segítség! Segítség! Van odafenn valaki???

Éreztük már úgy magunkat, mint ez az ember? Hogy azt mondtuk, mi meg akarjuk ismerni Isten akaratát, de amikor megtudjuk azt, akkor egyszeribe nem tudunk mit kezdeni vele. Mert túl ijesztőnek, vagy túl nehéznek tűnik, és minden korábbi fogadkozásunk ellenére úgy döntünk, hogy más megoldás után nézünk. Ám ha más megoldás után nézünk, mint amit Isten ad számunkra megoldásként, akkor sosem fogjuk azt érezni, hogy jó lenne nekünk az Ő közelében élni. Akkor az Istennel való szeretetteljes kapcsolatot nehézségként, valamiféle teljesíthetetlen elvárásként fogjuk értelmezni. És akkor egészen biztosan nem fogjuk azt mondani, hogy nekünk milyen jó az Isten közelében élni. Pedig neki ez a célja. Más vágya sincs az Istennek Testvérek, mint az, hogy egészen közel legyünk hozzá!
A tanítványság tulajdonképpen annyit jelent, hogy bízunk Istenben. Bízunk abban, hogy Ő tudja mi a legjobb a számunkra. Mert Ő csak a legjobbat akarja nekünk. Nem akarja megnehezíteni, vagy ellehetetleníteni az életünket. Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson.

És, hogy mi az igazság?
Ezt a kérdést már előttünk is sokan feltették. Válasz is jött rá, de kevesen hallották meg. Leginkább azért, mert nem erre a válaszra számítottak. Jézus maga mondja, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
Ennek alapján Jézus megismerése nélkül, nem juthatunk el Istenhez. Pedig ez Isten akarata. Az, hogy személyes, élő kapcsolatunk legyen Jézussal. Hiszen minden ezért történt!
Ezért volt a hetekig tartó, ádventi várakozás. Ami lehet, hogy a mi életünkben nem csak néhány hétig tartott, és az is lehet, hogy még most is tart. Lehet, hogy már nagyon régóta várunk arra, hogy Isten megmutassa magát nekünk. És lehet, hogy az igazi találkozás még mindig várat magára.

De egyet ne feledjünk Testvérek!
Az Isten akarata a mi életünkkel is az, hogy megismerjük őt, és eljussunk az üdvösségre, a Vele való közösségre. És Ő vár ránk. Ahogyan abban a képzeletbeli levélben is mondja. Türelmesen várja, hogy szóljunk hozzá, hogy hívjuk be az életünkbe, hogy bízzunk benne.
És ezek nem üres szavak. Az Isten ígérete és akarata az sohasem üres frázis! Pál is azt mondja, hogy igaz ez a beszéd. Ám olyan beszéd, ami tőlünk is aktivitást kér és vár. Mert vannak olyan igazságok, amik tények ugyan, de nem viszik előrébb, sem meg nem változtatják az életünket.
Életünket megváltoztatni képes igazság csak egy van. Ez pedig nem más, mint Isten szava. Ezért fontos az, hogy minden nap időt töltsünk Isten közelében. Hogy beszélgessünk vele, hogy elmondjuk neki mindazt, ami foglalkoztat bennünket. Hogy olvassuk az igét még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy mindazt ami a Bibliában van, már jól ismerjük, vagy kívülről fújjuk. Mert csak így fog összeérni bennünk a 2014-es év igéje és a mai igénk. Csak akkor fogjuk tudni saját tapasztalatunkból elmondani, hogy mennyire jó nekünk Isten közelében élni, ha ismerjük Őt és ismerjük akaratát. És az Ő akarata nem más, mint hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére.
És ne feledjük Testvérek! A minden emberben mi is benne vagyunk. Istennek a mi életünkkel is terve van. Ámen.

Uram,
köszönöm, hogy célod és terved van az életemmel. Köszönöm, hogy értem is adtad egyszülött fiadat. Köszönöm, hogy nekem is lehetőséget teremtesz arra, hogy közel kerüljek hozzád. Uram, úgy vágyom arra, hogy örömmel tudjam mondani: Nekem olyan jó a te közeledben élnem. Ámen.