2014. 01. 05. – Az év első vasárnapja (Balázs Viktória)

Dátum: 
2014. 01. 05.
Igehirdető neve: 
Balázs Viktória
Ige helye: 
Mt 3,13-17
Alapige: 

Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. János azonban megpróbálta visszatartani őt, és ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” Jézus így válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”

Prédikáció: 

Szeretett Testvérek!
Ha Géza fejedelem fia István számára nem Rómából, hanem Bizáncból kérte volna a királyi koronát, akkor mi is a napokban ünnepelnénk karácsonyt, mint ahogyan tenni fogják azt a keleti egyház tagjai, az ortodox keresztények. Az idői eltérés a Juliánus- és Gergely-féle naptári számítás különbözőségéből adódik. A világ kereszténysége két heti eltéréssel ünnepli Jézus születését.
Így tehát míg a keleti egyházak a betlehemi gyermekre és az ő érkezésére figyelnek, mi tekintsünk arra a Jézusra, aki – ahogyan énekeltük is – velünk vándorol. Aki ebben az évben is azzal az ígérettel indít útnak minket, hogy ő velünk lesz minden napon a világ végezetéig, hogy velünk lesz a 2014-es évünk minden napján is.

Mai igénk – Jézus megkeresztelésének a története – nem más, mint Jézus nyilvános működésének a nyitánya, és ez az első olyan történet, amelyben Jézus megszólal. Egy rövid párbeszéd hallható Keresztelő János és Jézus között.
Azt tudjuk, hogy Jánosnál a keresztelés a bűn lemosását jelentette rituális fürdéssel. Erre utal a mi keresztény hagyományunkban is a keresztség, és nálunk is – többek között – a bűntől való megtisztulást fejezi ki.
Éppen ezért érthető Keresztelő tétovázása, mikor azt látja, hogy Jézus felé tart és azt kéri tőle, hogy keresztelje meg. Nem érti, hogy az Isten Szentjének miért volna szüksége arra, hogy megtisztuljon a bűneitől, amikor neki nincs is olyan. Nem érti, hogy a bűntelen, akinek születését angyalok jövendölték meg, miért akar belemerülni abba a vízbe, amibe a Jánoshoz igyekvő bűnösök tömegei mosták le magukról rituálisan bűneiket.
Jézus megkezdi tehát nyilvános működését, és az emberek nem értik őt. De nem ez az egyetlen tette Jézusnak, amikor nem értik őt azok, akik körülötte vannak.

Nem értették a farizeusok sem, hogy tanító létére miért áll szóba a társadalom söpredékével. Miért engedi, hogy egy utcanő megkenje a lábát, vagy miért áll szóba olyanokkal, akiket mindenki lenéz, és miért vállal velük közösséget.
De nemcsak azok nem értették Jézust, akik csak úgy, a pálya széléről figyelték őt. Sokszor nem értették a hozzá legközelebb állók sem. És valljuk be Testvéreim, hogy sokszor nem értjük őt mi sem. Hiába olvassuk a Szentírást, amiről tudjuk jól, hogy Isten szava, mégis olyan nehezen látjuk meg hol van az életünkben az a pont, ahol éppen nekünk szól.
És ha már itt tartunk, akkor tegyük fel a kérdést: hol van az a pont, ahol ez a mai ige, Jézus megkeresztelésének a története hozzánk szól és megérint minket.

Egyrészt emlékeztethet minket saját keresztségünkre. Arra a közös kezdetre, amióta Isten gyermekeinek neveznek minket, legalábbis hivatalosan. És azért mondom ezt, hogy hivatalosan, mert önmagában a keresztségünk még nem elég. Nem elég ahhoz, hogy Istenhez tartozónak valljuk magunkat. Ahhoz több kell. Márk írja evangéliumának végén, hogy Aki hisz és megkeresztelkedik az fog üdvözülni. Aki pedig nem hisz, annak nem lesz része az örök életben. A keresztség önmagában tehát még nem elég. Azt követnie kell a hitnek. Mi, akik itt vagyunk most a templomban legtöbben a gyermekkeresztség szentségében részesültünk. És csecsemőként, vagy apró gyerekként még nem tudtuk mit jelent az, hogy hinni Istenben. De életünk folyamán Ő utolért minket. Belépett az életünkbe és megmutatta magát nekünk.
Ám nekünk sokszor még ez sem elég. Nem elég, ha Jézus megmutatja magát, ha meggyógyít, ha rendet tesz, ha vigasztal. Mi ennek ellenére is olyan könnyen meg tudunk feledkezni róla.

Mert hinni nem könnyű Testvérek.
Nem volt könnyű Jézusról elhinni, hogy Ő valóban az Isten Fia, a megígért Megváltó azoknak sem, akik személyes, fizikai kapcsolatban voltak vele.
Gondoljunk csak Jánosra!
Ott áll előtte Jézus, megkeresztelkedik a Jordánban, és mikor kijön a vízből az ég megnyílik, a Lélek galamb formájában leszáll, és maga az Isten szólal meg. Már nem próféták beszélnek arról, hogy egyszer majd el fog jönni valaki, aki bekötözi a világ sebeit; itt már nem angyalok énekelnek arról, hogy mi mindent ígért meg az Isten az embernek és hamarosan be is fogja váltani ígéretét. Itt maga a Mindenható Isten szólal meg és azt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” És Keresztelő tanúja mindennek. Talán ő az egyetlen, aki érti is ennek a hihetetlen jelenésnek az értelmét. És mégsem biztos. Mégsem tud egy életen keresztül folyamatosan és minden kétséget kizáróan hinni Jézusban.

Emlékezzünk csak vissza!
Mikor börtönbe vetik, ő maga küldi el tanítványait, hogy kérdezzék meg Jézustól: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Hiába látta saját szemével és hiába hallotta saját fülével mindazt a csodát, amit Jézus tett, mégis felmerül benne a kétség: Vajon tényleg ő-e a megígért Megváltó?
És mit mond minderre Jézus?
Azt, hogy saját magad tapasztaltál meg sok mindent. Vakok látnak, bénák járnak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek hirdetik az örömhírt.
Jézus nem szúrja le őt. Nem mondja azt, hogy hát nem volt elég bizonyíték számodra mindaz, amit tettem? Mindezek ellenére mégis kételkedsz? Ő nem mond semmi effélét. Egész egyszerűen csak emlékezteti Keresztelőt mindarra, amiről pillanatnyilag megfeledkezett.
És azt hiszem, ebben mi is magunkra ismerhetünk.
Mert mennyi csodát tett már Jézus a mi életünkben is! Hányszor gyógyított már meg minket? Hányszor adott már erőt? Hogyan egyengette a sorsunkat! És mi tudjuk mindezt, mert igazán egyedül mi vagyunk a saját életünknek a tanúi, mégis hányszor de hányszor megingunk, és tesszük fel mi is a kérdést: Jézus, tényleg te vagy az? Tényleg te vagy az, aki kezedben tartod az életemet és tényleg rám is vonatkozik mindaz az ígéret, amelyeket mondtál?

És Jézus minket sem küld el magától, és nekünk sem mondja azt, hogy menj te a csudába, ha nem hiszed el, hogy mindaz a csoda, az a sok szabadulás amit életedben átéltél, és amiről igazán csak te tudsz, az tőlem származik. Nem mond ilyet. Egyszerűen csak emlékeztet minket. Csak felidézi azokat a pontokat az életünkben, amikor noha nem láttuk őt úgy, mint Keresztelő János, vagy a tanítványok, de minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy Ő volt jelen és Ő munkálkodott.

Testvérek, Jézus tehát nem taszít el és nem küld el magától. Jézus csak jön. És az életünket végignézve mindez nagyon is érthetetlen a számunkra. Hogy annak ellenére, hogy mi hányszor és hányszor fordítottunk neki hátat, Ő nem teszi velünk ugyanezt. Ő nem mond le rólunk, nem leckéztet meg minket valami adok-kapok módon, hogy „Ha te ilyen voltál velem, akkor most én is ilyen leszek veled.”
Nem. Ő folyamatosan közeledik felénk, ahogyan közeledett János felé is ott, a Jordán partján. És János hiába mondja neki azt, hogy nekem kellene hozzád mennem azért, hogy megkeresztelj, és mégis te jössz hozzám? Hiába nem érti, hogy a tiszta, a szent, a minden bűntől mentes Fiú Isten nem elég, hogy az Atya jobbját otthagyva leszállt a földre, de még ide is, a Jordán emberek bűnétől piszkos vizébe is hajlandó megmerítkezni, Jézus akkor is közeledik éss azt mondja:„Az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Vagyis azt az Isteni akaratot, hogy Jézus közös sorsot vállaljon a bűnösökkel, a szenvedőkkel, az emberrel.
És azt hiszem, ez lehet az a mondat, ami ma, az év első vasárnapján, de tulajdonképpen nemcsak mára, de az egész előttünk álló évre evangélium, örömhír lehet a mi számunkra is.

Hogy tudniillik teljesen mindegy, milyen évet zártunk és milyen lélekkel hagytuk magunk mögött a 2013-as évet. Jézus ma is, most s azt üzeni nekünk, hogy Ő jön és folyamatosan közeledik felénk. Nála nincs Gergely-, vagy Juliánus- naptár féle időszámítás. Nála nincs időbeli elcsúszás, nála csak közeledés van. Minden napon, minden élethelyzetben és körülmény között.
Mert Ő azért jött, hogy közel legyen hozzánk. Hogy gyógyítson, hogy vigasztaljon, hogy együtt örüljön vagy éppen együtt sírjon velünk. Ő azért jött, hogy a vele való találkozás után már soha ne legyünk egyedül. Ismerjük hát fel, hogy Ő az, aki velünk vándorol életünk minden napján és Ő az, aki életünk minden helyzetébe utánunk akar jönni. Ő az, aki ma is felkínálja nekünk az úrvacsorai közösségben azt, hogy letehetjük bűneinket. Mert csak ő szeret minket annyira, hogy a bűneinkkel teli Jordán folyónkba, és életünk minden szennyes területére utánunk jöjjön.

Szeretett Testvérek,
ha felmerülne bennünk valamikor ebben az évben az, hogy az Isten magunkra hagy minket, hogy nem válaszol az imáinkra, vagy nem törődik velünk, gondoljunk erre a mai igére. Gondoljunk Jézus első nyilvános fellépésére és szavaira. Gondoljunk arra, hogy első lépéseit is felénk tette meg.